Utastérhódítás

Végre gondolt valaki azokra az utasokra is, akik a turistaosztály első sorában ülnek, és nincs hely a lábuknak. Sőt a megoldás elnyerte a héten kiosztott Kristály Kabin Díjak egyikét is Hamburgban, a szokásos évi utastér-berendezési kiállításon, az Aircraft Interior Expón. Igen kézenfekvő ötlettel az amerikai Rockwell Collins cég úgy tervezte át a business és a turistaosztály közti elválasztófalat, hogy az alját kihagyták. A többet fizető utas a hátsó sorban valószínűleg észre sem veszi, hogy az olcsóbb turista lába és csomagja az ő feneke alatt kapott helyet. Igaz, a sajtóközleményből kihámozható, hogy a segítség nem önzetlen: a lábtérnél nyert töredékköbmétereknek köszönhetően magát az ülést közelebb lehet nyomni a falhoz. Másik díjazott tervével ugyanez a cég a tehetősebb utasok kedvében igyekszik járni. A rejtélyes okból Walkür-ágynak nevezett szerkezet igazi matracot tartalmaz – ez az ülés melletti falból húzható ki –, így az utas megkímélhető attól a kellemetlenségtől, hogy a lehajtott ülés egyenetlenségei megzavarják az álmát. Szintén a business – azon belül persze a prémium – osztályra szánják az angol PriestmanGoode dizájniroda kényelmi újítását, a kisebbfajta, de négyszemélyes étkezőasztalt. Az egyébként elválasztott két-két ülés szükség esetén néhány kézmozdulattal egybenyitható, és a válaszfalak helyén jelenik meg a használható méretű asztal. Ugyanilyen ülésekből dupla ágyak is kialakíthatók, és a leírás szerint ezzel olyan magánlakosztály jelenik meg a business osztályon, amelyhez hasonló eddig csak az első osztályú utasoknak dukált.

A gyengénlátók légi útját igyekszik kellemesebbé tenni a skóciai Bluebox Aviation Systems. Aki nem látja jól az üléstámlába épített képernyőt, az külön készüléket – történetesen iPadet – kap a kezébe, azon pedig olyan rendszer fut, amelyet ő is használni tud. A megoldás az Apple operációs rendszerében már meglévő hangvezérlésre és egyéb segítő lehetőségekre épül, ezekkel kapcsolódik a szokásos fedélzeti szórakoztató-rendszerhez. Kevésbé feltűnő hiányt pótol, sőt a gyakorlottabb utazóknak talán nem is hiányzik, de szintén a díjazottak közé került a spanyol Renacen szoftvere, a 3D-s Seat Map VR. Ez virtuális valóságként, 360 fokos szögben mutatja meg internetes helyfoglalás közben, melyik ülésből mit láthat az utas.
Amit az utas viszont egyáltalán nem lát, az a nyomtatott vezetékhálózat. Az Airbus és a hamburgi Altran fejlesztői egy Airbus A320 fedélzetén próbálták ki, hogy az utastér elektronikájához szükséges kábelek helyett egyszerűen a kabin borítása mögé nyomtatják az áramköröket. Így olcsóbb lehet a repülő gyártása, ráadásul a gép súlyán is spórolhatnak valamennyit. A néhány kilónyi megtakarítás egy egész flotta egész éves szolgálata során már érezhető pénzbeli megtakarítást jelenthet.