A Ronald Reagan fémjelezte konzervatív eszmék vereségét jelentheti, hogy távozik posztjáról Paul Ryan amerikai képviselőházi elnök. Tőle várták Donald Trump megfékezését, ehelyett a republikánus pártot a szeszélyes elnök szolgálatába állította.
Paul Ryan és Donald Trump. Utána a vízözön
afp / SAUL LOEB
Kígyót,békát
Donald Trump visszaeső hazudozó, aki nem tiszteli az amerikai értékeket, a nőket „húsnak” tekinti, s erkölcsileg nem alkalmas elnöknek – így jellemezte a Fehér Ház urát az ABC News hírműsornak adott interjújában James Comey, az FBI volt igazgatója. A televíziós megjelenés része annak a sajtóturnénak, amellyel Comey az Egy magasabb szintű hűség című könyvét reklámozza, amelyben három elnök – George W. Bush, Barack Obama és Trump – alatti pályafutásának emlékeit idézi fel.
A több mint háromszáz oldalas visszaemlékezésből természetesen mindenki azokra a részekre figyel, amelyekben a Trump által tavaly májusban kirúgott Comey az elnökkel való viszonyáról, illetve a 2016-os elnökválasztási kampányban játszott szerepéről ír. Ez utóbbiban először a republikánusok dühét vívta ki azzal, hogy nem javasolta a vádemelést Hillary Clinton e-mail-botrányának ügyében. Majd a demokraták azzal vádolták, hogy szerepe volt a választás eldöntésében, amikor 11 nappal a voksolás előtt közölte, újabb információk alapján mégis vizsgálják Clinton ügyét. Comey most azt állítja, erre azért volt szükség, mert biztosnak tűnt, hogy a demokrata jelölt nyer, és az FBI rossz színben tűnt volna föl, ha elhallgatja az új fejleményt.
Comey Trumpról azt írja és mondja, hogy 2017 februárjában maffiafőnökökre emlékeztető módon kérte őt hűségre. Amikor pedig az FBI-igazgató arról tájékoztatta, hogy egy hozzájuk eljuttatott dosszié szerint az oroszoknak felvételük van arról, miszerint 2013-ban egy moszkvai hotelszobában pisiszexet kér két prostituálttól, az elnök leginkább amiatt aggódott, hogy a felesége, Melanie akár egyszázaléknyi hitelt is ad a hírnek. Amiről Trump állította, már csak azért is hazugság, mert ő nem szorul rá prostik szolgálataira, és közismerten fóbiája van minden fertőzéstől. Az elnök dühödten fogadta Comey könyvét, illetve interjúját, és Twitter-üzeneteiben hazug takonygombócnak minősítette az FBI-igazgatót, akinek szerinte börtönben lenne a helye. Mások azt róják fel Comeynak, hogy a személyeskedést is tartalmazó állításaival kilépett abból a maga ápolta szerepből, hogy az FBI aktuális vagy volt igazgatójának pártatlannak kell lennie.