A V4-tagállamok fejlettségi rangsora: Magyarország sok területen sereghajtó
Az örök negyedik – tetszik, nem tetszik, egyre inkább ez a státusa Magyarországnak a visegrádi négyek között. A Kárpát-medencében élnek például Kelet-Közép-Európában a legrövidebb ideig az emberek, itt születik relatíve a legkevesebb gyerek, s szintén e vidéken a legalacsonyabb az egy főre jutó fogyasztás is. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók aránya ugyancsak Magyarországon a legkisebb, miközben itt található relatíve a legtöbb gazdaságilag elmaradott térség is az egy főre jutó GDP alapján. A hét nagy hazai gazdasági régió közül négyben az előállított bruttó hazai termék az uniós átlag felét sem éri el, miközben a volt Csehszlovákia két utódállamában például egyetlen ilyen depressziós térség sem akad – derül ki a visegrádi államok statisztikai hivatalainak múlt héten publikált közös jelentéséből.