Arcélek, útszélek

Agnes Varda egy hónap múlva lesz 90 éves, mégis vállalkozott arra, hogy kisbuszba üljön egy fiatal képzőművésszel, JR-ral, és 15 francia falut végigjárva fotózzon, beszélgessen a helyiekkel. Az Arcélek, útszélek műfaja lehet dokumentarista portré, amelyben Varda a régmúltról mesél, játékos road movie és képzőművészeti kísérlet is egyben. A két alkotó küldetése egyértelmű: megörökíteni az élet keresetlen pillanatait. Fotókon a helyi lakosokat, a kecskét vagy a piacon vergődő halat. A felvételeket aztán házfalnyi vagy épp víztorony nagyságúra felnagyították, és kiplakátolták oda, ahol készültek. Hogy van-e értelme egy csűr falára felkasírozni a tulajdonos teljes alakos képét vagy egy olajszállító szerelvényre Varda szemét, arról lehet vitatkozni – de az biztos, hogy ahol ők ketten kis, fényképezőgépet imitáló furgonjukkal megjelennek, oda intimitást, nyitottságot és egy kevés szórakozást lopnak be. Varda a francia filmes újhullám egyetlen női képviselője, és talán az egyetlen az ötvenes évekbeli, forradalmi művészcsapatból, akinek az alkotói kedve, játékos hozzáállása máig töretlen. Rejtély, hogyan talált egymásra Varda és a titokzatos, mindig napszemüveget viselő ismert francia street artos – összekacsintva csak annyit árulnak el, egy társkereső applikáció hozta őket össze. Tökéletes az összhang: JR vezet és fényképez, Varda pedig szóra bírja a gyári munkásokat, a szemérmes pincérnőt és az özvegy nyugdíjast. És míg JR a monumentális falragaszokkal bajlódik, a rendezőnő a kamerának és az érdeklődőknek a Godard-ral és Anna Karinával töltött nizzai nyarakról mesél.