Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
NYERESÉGES MKB

Újabb Mészáros-gömböc

A háttérben már folynak az MKB tőzsdére vitelének előkészületei – jelentette be Balog Ádám, a bank résztulajdonos-vezérigazgatója évértékelő sajtótájékoztatóján. A tőzsdére lépés nagyon is beleillene az MKB-ban szintén érdekelt Mészáros Lőrinc stratégjába, hisz ebben a struktúrában látszólag nyilvánosan, a kisbefektetőkkel közös hajóban folytathatja szédületes terjeszkedését. Ehhez illeszkedhet a tervek szerint még az idén eladósorba kerülő állami Budapest Bank esetleges bekebelezése is. Az MKB tavalyi eredményei jó alapot adnak mindehhez: 19 millrd forintos nyeresége majdnem tízmillrddal több, mint az egy évvel korábbi. Az viszont enyhe túlzás, amivel Balog büszkélkedett, hogy az MNB által 2016-ban 37 millrd forintért privatizált MKB röpke két esztendő alatt behozta volna az árát. A magát a startupok felkarolójának mondó bank ugyanakkor millrdos nagyságrendben hitelezi a kormányhoz közel álló vállalkozókat: Matolcsy Ádám, Mészáros Lőrinc vagy Andy Vajna médiabirodalmát, illetve az utóbbi kaszinós bizniszeit, Csányi Sándor Budai Egészségközpontját, Hegedűs Évának a Gránit Bankba bevásároló családi cégét vagy Mészáros és üzlettársa, Szíjj László búzakeményítő- és útépítőprojektjeit. Közben a leggazdagabb, privátbanki kliensek már 420 millrd forintjukat bízzák az MKB-ra.