Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
EGÉSZSÉGES ÉTKEZÉS

Pazar áruk, pazarló emberek?

Akik az átlagosnál nagyobb odafigyeléssel, az egészséget szem előtt tartva állítják össze az étrendjüket, azok több élelmiszert dobnak ki, mint kevésbé „válogatós” társaik – állítják amerikai adatbázisokban kutakodó szakemberek. A PLOS One című folyóiratban közölt tanulmány szerzői azért is mélyedtek el a témában, mert az Egyesült Államokban (is) komoly gondot jelent az ételpazarlás. Egy átlagos amerikai a vizsgált 2007–2014-es időszakban átlagosan 42 dekagramm élelmiszert pazarolt el évente. Országos összesítésben ez évi 136 mill kilogrammnyi élelmiszer kidobását jelenti. Az élelmiszer-hulladék 39 százalékát gyümölcsök, 17 százalékát tejtermékek, 14 százalékát pedig húsipari termékek tették ki. A kutatók becslése szerint a kukában landolt növényi táplálék megtermeléséhez 350 mill kilónyi rovarirtót, 800 mill kilónyi nitrogénműtrágyát és 16 bill liter öntözővizet használtak el – feleslegesen. „Az egészséges táplálkozás nagyobb mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget jelent, és ezekből sokkal több kerül a szemétbe, mint másféle élelmiszerből” – hangsúlyozta a tanulmányt társszerzőként jegyző Meredith Niles, a Vermonti Egyetem kutatója. A szakemberek nem kevesebb zöldség és gyümölcs fogyasztására biztatnak, csupán arra hívják fel a figyelmet, hogy nemcsak az ételek minőségének, hanem a mennyiségének a helyes megválasztására is érdemes lenne jobban odafigyelni.