Éltetődac
A fák állva halnak meg – jegyezte fel Király István akadémikus 1988-as „élettervébe”, amelyet akkor vetett papírra, amikor orvosaiból „kiérvelte” az igazságot. A végzetes kór és széteső kor árnyékában született számvetést először a HVG közli.
A jegyzet és írója 1987-ben. A kor árnyékában
Azelmélkedésítélőszékeelőtt
Kádár János életrajzírójával, Gyurkó Lászlóval és Király Istvánnal 1976-ban, a Parlamentben. „Politikai jellegű vallomások”
Bartókkal szólva: Király István tele poggyásszal ment el 1989 októberében. Ennek egyik bizonyítéka az a tizenegy hónappal korábban papírra vetett feljegyzés, melynek a Százalék, lehetőség, munkaterv címet adta. Ez az eddig publikálatlan kézirat szervesen kapcsolható az irodalomtörténész akadémikus múlt évben megjelent naplójához. Az 1956 és 1989 közötti feljegyzések nagy visszhangot keltettek, így az idei könyvfesztiválon a Magvető Kiadó ajánlólistájára került a – jegyzeteit tekintve javított, a főszöveg vonatkozásában azonban változatlan – második kiadás.
A kötet keletkezéstörténetéhez tudni kell: Király István élete utolsó évében gondoskodott arról, hogy iratai a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárába kerüljenek. A gyűjtemény ma közel nyolcvan dobozt tölt meg. Az átadásra szánt anyagba azonban nem kerültek be a kézírásos, olykor nehezen olvasható, negyven százalékában sajátos angol nyelvű fogalmazványt rejtő, viharvert naplófüzetek. A most közreadott dokumentumból is egyértelmű: a tudós az önéletírásán dolgozott. Egykori feljegyzéseit emlékeztetőként készült használni. Így a füzetek a család birtokában maradtak. Tavaly, a könyv megjelenése után, Király Katalin és Király Júlia a naplókat is átadta az MTA Kézirattárának, s most az ő engedélyükkel közöljük a „kiegészítést”.
A Napló kilencszáz nyomtatott szövegoldalához közel kétezer magyarázó jegyzetet írtak a közzétevők: Agárdi Péter, Babus Antal, Király Júlia, Soltész Márton, T. Tóth Tünde, valamint e sorok szerzője. Az ott szereplő adatok elsőrendű forrása a kézirattári hagyaték volt. Innen, a „Király István önéletrajzi írásai, 1959–1980-as évek” feliratú, nagyalakú borítékból, sajnos, csak megkésve került elő jelen közleményünk tárgya, amelyre, sajnos, csak megkésve lettünk figyelmesek. A szöveg technikai okok miatt a második kiadásba sem kerülhetett be.
Remélve, hogy az írás hamarosan a mindenre kiterjedő magyarázatokkal együtt is napvilágot lát, ezúttal csak a legfontosabbnak ítélt magyarázatokat foglaljuk össze.
Lukács György fontos szerepet játszik Király István betegszobájában írott feljegyzéseiben. A filozófus betegsége és viszonya a közelgő elmúláshoz ugyanis 1970–1971-ben közbeszéd tárgya volt Budapesten. Illyés Gyula 1971. május 3-ai naplójegyzetében például az olvasható, hogy Lukács az igazság közlésére „rákényszerítette az orvosokat”. Példáját Király tudatosan követte. Tudta, hogy betegsége végzetes, de a – hiúnak bizonyult – reményt, hogy még van valamennyi ideje dolgozni, egy pillanatra sem föladva tervezte meg munkáit, s közben felvázolta a betegséghez való viszony gyakorlati etikáját.
A „politikai jellegű vallomások” egyike a naplóban „rágalomcikknek” nevezett, eredetileg rádiós interjú, amelyben reagált az élete során őt ért támadásokra. Ennek átdolgozásához kezdett hozzá a műtét után, még a kórházban. Királyt 1988. november 16-án operálták meg, s december 10-éig volt kórházban. A feljegyzés keletkezési ideje ennek alapján volt meghatározható. (Az interjú nyomtatott változata az Alföld című folyóiratban látott napvilágot, 1989 augusztusában.)
A „Lukács-könyv”-ről olvasva tudnunk kell, hogy az MTA Kézirattárában a már említett önéletrajzi írások között 385 írólap terjedelmű, Lukács György hatását, valamint az 1945 utáni éveit elemző fogalmazvány vár fölfedezésre.
Többször emlegetett önéletrajzát nemcsak tervezte: bele is kezdett. A kézirattárban 843 írólap található, melyen a szöveg a diákéveivel foglalkozik.
„Protestáló hit…” – ez Király István egyik legkedvesebb Ady-idézete. A Hunn, új legenda című versből.
Kosztolányi Dezső, Szabó Dezső, Németh László: Király István itt az 1980-as években publikált három terjedelmes – könyvként, kötetelőszóként, illetve folyóiratcikként megjelent – tanulmányára utal.
A Király István által tanári pályája „legnagyobb fiaskó”-jának nevezett Lukács-előadásra az egyik tanítvány, N. Pál József így emlékezik vissza: „1985–1986-ban Szabó Dezsőről beszélt az előadásain. Lehettünk maximum 20-an. Lukácsot szerintem, amolyan mégis-morálból választhatta. Csak páran lézengtek a teremben, s abba is hagyta az egészet.”
Vajon melyik Kortárs-számot adták kézről kézre a bölcsészek? Stauder Mária segítségével sikerült megállapítani: Illyés Gyula A Szentlélek karavánja című emlékezéséről van szó, amely 1986 februárjában jelent meg. Ebben olvasható a kutatók által máig vitatott, a „gyanúsított” Lukács által azonban öntudatosan vállalt eset, amely szerint 1919-ben, a Tanácsköztársaság népbiztosaként szerepet játszott néhány dezertáló vöröskatona kivégeztetésében.
Az Irodalmi Újság „gyalázkodó cikke” 1987-ben jelent meg az emigráció párizsi folyóiratában Az ötvenes évek irodalma, avagy egy kerekasztal négyszögesítése címmel. Szerzője, Méray Tibor élesen bírálta Királyt. E cikk fénymásolata került ki az érintett tanári szobája közelében levő hirdetőtáblára.
A „szerencsejátékos-pszichológia” arra utal, hogy az egykori Eötvös-kollégista a diákkorában szenvedélyes kártyás volt, később pedig lelkesen lottózott.
A zárszóként emlegetett Arthur Schopenhauer-esszére Király szinte tökélesen emlékszik. A halálról című eszmefuttatás valóban megjelent a Magyar Könyvtár füzeteként, 1927-ben. Király István a tán fél évszázaddal korábban olvasott szöveget is pontosan idézi. A könyvben ugyanis ez áll: „az életnek nemsokára véget kell érnie, úgyhogy az a pár év, melyet még esetleg itt töltünk, egészen elenyészik a végtelen idővel szemben, melyben többé nem leszünk. Eszerint az elmélkedés ítélőszéke előtt még nevetségesnek is tetszik e rövid idő miatt annyira rettegni, ha a magunk vagy a más élete veszélyben forog, és szomorújátékokat írni, melyekben a megrendítő lényegileg csak a haláltól való félelmünkben rejlik.” ¬ KATONA FERENC
