Jan-Werner Müller: Mi a populizmus

Tudni véljük, mi a populizmus. Háztartási, ezért rövid, áttekinthető, praktikus definíciója az, hogy a populista elutasítja a pluralizmust, az értékek versengő sokféleségét. Értékrendjét tűzön, vízen, levegőben képviseli, sőt, ami még ennél is rosszabb, egyáltalán nem a levegőbe és a levegőnek beszél. „Tegyetek ketchupot mindenre!” Ha nem így tesztek, nem vagytok igazi amerikaiak. A válság is lehet show-elem, ha jól csinálják, nagyobb lesz a nézettség, valószínűtlenül több a szavazat. A demokrácia mottója: ha elbuksz, próbáld meg újra. A populistáé: a nép mi vagyunk, ezért nekünk mindig sikerül. Trump azt mondja, támogatjuk azokat, akik semmit nem jelentenek, a volt futballista – mert egy populista igyekszik lerúgni a pályáról riválisait – a megnyert választás után mámorosan azt énekli a veszteseknek: „Egyszerűen senkik vagytok, hej.” A haza nem lehet ellenzékben, a haza nem egy befektetési hely, kivéve, ha mi másként gondoljuk, ez közeli helyekről származó szlogen. A populizmus könnyen keletkező, nehezen gyógyítható betegség, a gyógyulást nehezíti, hogy jobbról és balról egyaránt hasogat. „Kísértet járja be a világot, a populizmus kísértete” – olvasható egy 1969-es tanulmánykötetben, jelezve, hogy nem csecsemő gügyögéséről van szó. A Princeton Egyetem politológiaprofesszorának Konok Péter fordításában megjelent, jelen idejű „kézikönyve” már a kifejlett populizmus koráról tudósít. A címet nem követi kérdőjel, mert Jan-Werner Müller ugyan a kötetben kérdez és válaszol is, leginkább azonban világosan leírja a kórismét és terjedési sebességének okait.