Hároméves terv

Augusztusban kezdődhet a budapesti Széchenyi lánchíd és a pesti oldalon alatta átvezető villamosalagút rekonstrukciója – döntött a Fővárosi Közgyűlés. A tervek szerint a munka 2021 júniusának végéig tart, azaz a fővárosban közlekedőknek egy hónap híján három évig nélkülözniük kell az 1839–1849-ben épült átkelőt. És ez csak az első lépés. Az eredeti elképzelések szerint ugyanekkor végezték volna a Várhegy alatti alagút és a budai hídfőnél lévő Clark Ádám tér felújítását is. A feladatot azonban most kettébontották, az utóbbi munkálatokra a közgyűlési dokumentum szerint „a későbbi években, a szükséges forrás rendelkezésre állása esetén kerül sor” – azaz könnyen lehet, hogy az útlezárás jóval tovább tart majd, mint a hídrekonstrukció három éve. A Lánchíd felújítására 11,15 milliárd, a 2-es villamos alagútjának teljes újjáépítésére pedig 5,22 milliárd forintot irányzott elő a főváros.