A győztes csapat

Dmitrij Medvegyev 2012 óta hivatalban lévő miniszterelnököt bízta meg a kormányalakítással Vlagyimir Putyin orosz államfő, akit hétfőn negyedszerre is beiktattak tisztségébe. A politikus, aki 1999 óta miniszterelnökként vagy államfőként folyamatosan Oroszország élén áll, 2024-ben tölti le újabb, a jelenlegi alkotmány szerint utolsó elnöki mandátumát. Medvegyev máris közölte, kiket kíván megbízni a miniszterelnök-helyettesi feladatokkal, s a nevekből arra lehet következtetni, hogy nem várhatók komoly változások Moszkva politikájában. Az első helyettesi posztot Medvegyev Anton Sziluanov jelenlegi pénzügyminiszternek szánja, s a többiek is olyanok, akik eddig is fontos szerepet játszottak az állam irányításában. A ceremónián kitüntetett hely jutott Gerhard Schröder volt német kancellárnak: a Putyin-barátként számon tartott, s az Északi Áramlat gázvezetéket működtető cégben fontos tisztséget betöltő expolitikus Medvegyev mellett állt, amikor az orosz államfő kezet fogott miniszterelnökével. A beiktatási ünnepség előtt több oroszországi városban tüntettek Putyin hatalmának újabb meghosszabbítása ellen. A demonstrációk egyik fő szervezője Alekszej Navalnij volt, aki egy felfüggesztett ítélet miatt nem indulhatott a Putyin győzelmét hozó márciusi elnökválasztáson. Navalnijt és több mint 1500 tüntetőt őrizetbe vettek a hatóságok.