Az érintőképernyős eszközök korába beleszületett babák az eszközzel szerzett korai tapasztalataik után időnként a hagyományos mesekönyveikbe is hasonló módon próbálnak „életet lehelni”. Lehet, hogy néhány év múlva már hatásos is lesz egy ilyen mozdulat, a Carnegie Mellon Egyetem két kutatója ugyanis olyan technológiát fejleszt, amellyel egy hagyományos papírlap is érintésérzékennyé tehető. Ehhez jelenleg arra van szükség, hogy a lap mögé egy vezetőként szolgáló anyagot helyeznek, amit egy számítógéphez kapcsolt olvasókészülékhez csatlakoztatnak. Az ígéretes tervek szerint a tudósok hamarosan közvetlenül a lapba nyomtatják majd az elektromos vezető anyagból készült vékony hálót, így az interaktív papír megjelenésében is egy most ismert lapra hasonlít majd. Az így elkészített papirosra természetes kézírással lehet majd írni, és irattartóban gyűjteni is hagyományos módon lehet a dokumentumot. A különbség csupán annyi, hogy a lapra írt szöveg és ábrák nemcsak a papíron lesznek olvashatók, hanem rögtön megjelennek egy képernyőn is, és elektronikusan is tárolhatók. A pittsburghi magánegyetem kutatói úgy vélik, az általuk fejlesztett technológia annyira olcsó, hogy az interaktívvá tett lapok, miután feleslegessé válnak, a pazarlás érzése nélkül kidobhatók. De tartósabb felhasználásra, interaktív újságokhoz, könyvekhez vagy analóg, rajzolt „ikonokkal” ellátott, elektronikusan kitölthető űrlapokhoz, vizsgákhoz is használhatók lesznek.