Extrém vakációk

„Célunk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a világűrt” – nyilatkozta Frank Bunger, az Orion Span amerikai startup vezérigazgatója, amikor bejelentette: 2022-től turistákat fogadnának a világ első űrhoteljében. A 320 kilométerrel a Föld felszíne fölött suhanó Aurora Station nevű űrállomáson a súlytalanság állapotában lebegő utasok másfél óránként élvezhetnék a napfelkelték és -nyugták váltakozását, valamint gyönyörködhetnének az északi és déli fényben is. A három hónapos felkészítést követően egyszerre négyen juthatnának fel, kétfős személyzet kíséretében, 12 napra, de később bővíthetik a modulokat. Kérdés, mekkora lesz az érdeklődés, mivel a részvételi díj a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) eddig fenn járt 7 űrturista 20–40 millió dolláros „beugrójánál” alacsonyabb, ám így is csillagászati: 9,5 millió dollár.