Uniós tartományok és GDP-k:
a Budapest régiót visszaelőzte Toscana
Határozottan rontott gazdasági pozícióján az EU 286 régiója között a Budapestet is magában foglaló Közép-Magyarország térség a legutolsó brüsszeli adatok szerint. A centrális helyzetű hazai körzet az évtized derekán még a 84. helyen állt az uniós rangsorban az egy főre jutó GDP alapján (vásárlóerő-paritáson számítva), tavalyelőtt viszont – az Aberdeen székhelyű Kelet-Skócia térség társaságában – visszacsúszott holtversenyben a 97–98. pozícióba. Mindkét körzetben 29 800 euró volt 2016-ban ugyanis az egy főre jutó bruttó hazai termék értéke. A magyar főváros és Pest megye egy évvel korábban még jobban „húzott”, 2015-ben GDP-értékeként 30 400 eurót jelzett a statisztika. A visszaesés nyomán az egyik „régi” riválisnak számító olasz Toscana térség (amely 2013 és 2015 között még rendre Közép-Magyarország mögött végzett a regionális versenyben) 2016-ban Budapest és agglomerációja elé vágott az uniós tabellán. Az évtized közepén még ugyancsak Budapest régiója mögött végzett Torino központú Piemont tartomány, akárcsak a közép-angliai (Burminghamtől délre eső) Worcester vidéke szintén túlszárnyalta 2016-ban a legerősebb magyarországi körzet teljesítményét.