Ostromlottvár

Breton mesék, legendák, históriai alakokhoz fűződő történetek szereplője Kékszakáll. A történelmi személyek közül leginkább Gilles de Rayre emlékeznek ilyen néven. Ő, Jeanne d’Arc harcostárca, Franciaország marsallja nem feleségeket, hanem gyerekeket ölt szexuális indítékból. 1440-ben akasztották föl, néhány történész szerint ártatlanul. Conomor, a VI. századi breton király volt az, aki – a legenda szerint – amint feleségei teherbe estek, meggyilkolta őket. A történet egyik változata szerint a herceg szakálla a leprától volt kék, és betegségét próbálta gyógyítani áldozatai kádba gyűjtött vérével.

Kékszakáll történetének legismertebb változatát Charles Perrault francia meseíró alkotta meg a XVII. században. Nála az utolsó feleség, aki megleli elődei kampóra akasztott tetemeit Kékszakáll titkos kamrájában, megmenekül, mert rokonai az utolsó pillanatban betörnek a várba, és lemészárolják a gyilkost.

A XIX–XX. század fordulójának nagy revelációja a lélektan. Ekkoriban a sok évszázados alaptörténet kapott merőben új, lélektani értelmezést. A Bartók-opera előtti egy–másfél évtizedben sok ilyen mű született, köztük korszakalkotó operák is. Richard Strauss Oscar Wilde drámájára komponált Saloméja és Hugo von Hofmannstahl szövegére írt Elektrája vagy Debussy Pelléas és Mélisande-ja, amelynek szövegét Maurice Maeterlinck írta. Utóbbi több művében is megjelenítette Kékszakállt, Ariadné és Kékszakáll címen librettót is írt, amelyet Paul Dukas zenésített meg alig pár évvel Bartók egyfelvonásosa előtt. Maeterlinck erősen hatott Balázs Bélára, a korabeli sajtóban a Kékszakállú szövegkönyvét többen az utánzatának minősítették, holott markánsan megkülönbözteti népballadás hangja és szelleme.