Kaján Tibor-emlékkiállítás

Ami biztos: a következő hetekben a rajzfilozófus 77 töprengésével találkozhat a budapesti Vörösmarty utcai sajtószékházba elzarándokló/betévedő látogató. Ami nem tudható: ez a 77 „vonalgondolat”, ez a jelentős részben írók, politikusok portréiból válogatott kollekció mit fed le a 7777 vagy 77 777 darabos életműből. Az utóbbi szám persze a jó karikatúrák kötelező kellékéhez hasonlatos túlzás. De azért számoljunk csak: a választott, „beszélő” vezetéknevével fogalommá lett Kaján 95 esztendőt, majdnem 35 ezer napot élt, s ha keze alól mindennap kikerült két és fél rajz, akkor máris majdnem a számunknál vagyunk. Mindez nem légből kapott okoskodás. A világlátását ugyancsak választott nevével jelző Marabu a tárlatot megnyitó beszédében mondta el, hogy amikor megjelenési helyei már végképp elsorvadtak, Kaján mester – önmagára szabott szigorú penzumként – betegen, elmatuzsálemesedve is naponta készített legalább egy vonalpublicisztikát. Noha az újságrajzolás, ahogy az újságírás is, meglehetősen múlékony műfaj, Kaján azon ritka kevesek egyike, akiknek, Marabuval szólva, „meghökkentően sok a maradandó karikatúrája”. Ennek alighanem az a legfőbb oka, hogy ő maga is tudta, ki és miért maradandó. Az egy vonal Illyés Gyuláról című sziluettje, az Így sírtok ti című, pólyába csomagolt Karinthy Frigyese, a matrózblúzos Weöres Sándora, a Villon-bőrbe (-miliőbe) bújtatott Faludy Györgye életműsűrítő telitalálatok. Ahogy az az önarckép is, amelyen a rajzoló egy ceruzacsonk aljába szorította be a saját fejét.