Megmenekült frakció

Mellár Tamás, a Pécsről függetlenként bejutott képviselő belép a Párbeszéd frakciójába, amely így kiegészül a minimálisan szükséges ötödik fővel. Mellár közölte azt is, hogy megállapodásuk alapján a frakciófegyelem nem köti, így függetlenségét megtarthatja. Ugyancsak szabad kezet kap a felszólalásait és a bizottsági munkát illetően. A Párbeszéd frakciója azok után került a megszűnés közelébe, hogy a Liberálisok képviseletében az MSZP–Párbeszéd listájáról parlamentbe jutott Bősz Anett bejelentette kilépését a frakcióból. A megszűnés számos negatív következménnyel járt volna: a frakció nélkül maradt, s így független képviselők kevesebb interpellálási és napirend előtti felszólalási lehetőséghez jutottak volna, és a bizottsági helyeket is újra kellett volna osztani. Bősz arra hivatkozott, hogy a Liberálisok már a választási együttműködésbe is úgy mentek bele az MSZP–Párbeszéddel, hogy a liberális értékeket megjeleníthessék a parlamentben. Ehhez képest nem látták ennek garanciáit az MSZP–Párbeszéd frakciószövetség együttműködéséről szóló tárgyalásokon. Némileg árnyalja azonban a képet, hogy kiderült: a Fodor Gábor vezette Liberálisok azt a 60 millió forintot hiányolták, amit a pártja háta mögött ígért nekik még a választási kampányban Molnár Gyula, az MSZP korábbi elnöke az állami támogatásból. Emiatt Molnárral szemben fegyelmi eljárás indul – jelentette be Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető.