Kevesebb és drágább lesz

Felvásárolja versenytársa, a Budapest Taxi személyszállító üzletágát a piacvezető Főtaxi-csoport, és így összesen mintegy 2 ezer autót üzemeltet majd, ezzel a fővárosi piac egyharmadát lefedve. A két társaság továbbra is önálló márkanevet használ, a reptér hivatalos partnere pedig a Főtaxi marad. Ez a cég volt a vizesvébé privilegizált szállítója is, a taxirendeletet is módosították azért, hogy a sporteseményt a Főtaxi reklámozhassa a járművein. A koncentráció az után kezdődött a személyfuvarozói piacon, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2013-ban megalkotta a fix tartifás taxirendeletet. Az akkor harminc körüli fuvarszervezőből mára tíznél kevesebb maradt, legutóbb, tavaly a 6x6 Taxi és a Taxiplus olvadt össze. A verseny csökkenése természetesen nem hoz alacsonyabb árakat. A taxitársaságok júliustól 10–12 százalékos tarifaemelést harcoltak ki, a kötelező biztosítások drasztikus emelkedésére és a fenntartási költségek növekedésére hivatkozva. A folyamatos panaszkodással egy időben a piacvezető Főtaxi most arról számolt be, hogy tavaly 2,2 milliárd forintra növelte az árbevételét a 2016-os 1,89 milliárdról, nyeresége pedig 384 millió forint lett.