Keresztet vetnek

Életbe lépett a bajor tartományi kormány rendelete, hogy az állami intézmények előcsarnokában ki kell függeszteni a keresztet, jelképezendő a keresztény értékek és a bajor szabadállam szoros kapcsolatát. Az eredeti tervhez képest enyhített rendelkezés hatálya nem terjed ki az egyetemekre, főiskolákra, színházakra és múzeumokra. Nem vonatkozik, mert nem vonatkozhat a rendelet a szövetségi állam és az önkormányzatok intézményeire sem. A kezdeményezés Markus Söder új bajor kormányfőnek, a berlini belügyminisztérium élére távozott korábbi miniszterelnök, Horst Seehofer utódjának a nevéhez fűződik, s a kezdetektől fogva komoly kritikát váltott ki. Még a Német Katolikus Püspöki Kar elnöke, Reinhard Marx bíboros is helytelenítette a kereszténység szimbólumának felhasználását az állami intézményekben. A bajor keresztényszociális párt (CSU) elnöki tisztére is aspiráló Södert az ősszel esedékes tartományi választások is befolyásolták a döntésben. A Bajorországot évtizedeken át egyedül kormányzó, s a müncheni tartományi palamentben ma is abszolút többséggel bíró CSU a legtöbb felmérés szerint októberben legfeljebb 40–42 százalékos eredményre számíthat. A többi tartományhoz hasonlóan itt is bekerülhet a parlamentbe a jobboldali populista Alternatíva Németországnak (AfD). A várhatóan 10–12 százaléknyi szavazatainak legalább a felét a párt a korábbi CSU-s választóktól söpörhetné be – őket próbálja Söder visszacsábítani.