Ránézésre megmondják

Nem csak olcsóbb, barátságosabb is lehet a vadon élő állatok követése, miután a Michigani Egyetem kutatói egy kifejezetten ezekre az élőlényekre optimalizált arcfelismerő rendszert fejlesztettek. Az állatok mozgásának és viselkedésének követése nélkülözhetetlennek tűnik a kihalástól fenyegetett fajok megmentéséhez. Jelenleg a veszélyeztetett emlősök nyomon követésének egyetlen lehetséges módja, ha befogják és nyomkövetővel látják el őket. Ez azonban több szempontból sem ideális megoldás. A nyomkövető készülékek darabja 400–4000 dollárba kerül. Az állatoknak pedig fizikai sérülést és stresszt okoz a befogásuk, melynek hatására szélsőséges esetben el is pusztulhatnak. A kutatók ezért olyan megoldást kerestek, amely anélkül képes az egyedek követésére, hogy megzavarnák vele az életüket. A szakemberek több ezer felvétellel tanították be a rendszert, amely így képes lett különbséget tenni az egyes állatok között. A gépi tanuláshoz emberi segítségre is szükség volt: mivel a rendszer alapjához használt humánarc-felismerés természetesen nem volt a fajok közti jelentős különbségekre felkészítve, a kutatóknak sokszor még azt is kézzel kellett bejelölniük, hogy a fényképen hol keresse a szoftver az állat arcát (szemét és száját). Úgy tűnik, megérte a fáradság: a PrimNet 90 százalékos pontossággal dolgozik. Ha pedig nem tud beazonosítani egy állatot, megadja a lehetséges egyezések közül az öt legvalószínűbbet. A kutatók PrimID néven egy androidos alkalmazást is fejlesztettek, amellyel még egyszerűbbé vált az arcfelismerő rendszer használata. A tervek szerint a jövőben nyílttá tennék a rendszer forráskódját, hogy mások – például az állatcsempészek ellen harcoló hatóságok vagy állatvédő szervezetek – is hasznát tudják venni.