Az intézmény,
te ökör!
Ha a hatalmat gyakorlók kártékonyabbnak látszanak minden számottevő ellenzéki tényezőnél, akkor érdemesnek látszik bármelyiket vagy valamennyit támogatni vele szemben, mert a legrosszabb is csak jobb lehet nála. De ez nem így van. Ha egy vállalat mérget bocsát a folyónkba, nem érdemes a helyébe olyat telepíteni, amelyik kevesebb mérget bocsát bele, mert akkor is egyre több lesz a folyóban a méreg. Ha egy társaság pusztítja az erdőnket, hiába váltjuk fel olyan társasággal, amelyik lassabban pusztítja, mert akkor is egyre fogy az erdő. És miközben a pusztulás folytatódik, elvész a folyómérgezők és erdőpusztítók elleni fellépéssel szerezhető hitel és támogatás, és csökken annak az esélye, hogy letérjünk arról a pályáról, amely a (le)pusztulásához vezet. Elég sokat tudunk arról, hogyan szabadítottak föl országokat rémes gyarmatosítók alól szabadságharcosnak indult még rémesebb diktátorok, hogy váltogatták egymást totalitárius rezsimek, junták, puccsisták és katonacsászárok. Még emlékezhetünk, hogy csodálkozott a világ másfél évtizeddel ezelőtt: lám, ez az iszlamista Erdogan, akitől a hülye liberálisok féltették Törökországot, hát nem a demokratikus intézményeket fejleszti, nem kinyitja a befektetők előtt és közelebb húzza Európához Törökországot? Nem demokratább ez iszlamista létére, mint a szekuláris államot képviselő katonák?! És ugye, miből lett a cserebogár? Cserebogárból, csak egy ideig érdemesebb volt neki másnak látszani.