Szellem Kult-túra
Balatonfüred – Einstein és Zuckerberg egy helyen

martinovics tibor
Ófalu földjén csaknem 800 éve istenháza állt, bár az idő múltával a balatonfüredi település legrégibb épülete más és más vallási közösségnek adott otthont. A Szent Margit-kápolnát első ízben a tatárjárás után nem sokkal említik, de régészeti kutatások szerint a kápolna már korábban is állhatott. A XVIII. század elején a reformátusok vették birtokba, és helyére – a régi falakat lebontva – ma is látható dongaboltozatos kora barokk templomot építettek. Miután az épület a XIX. század elejére szűkösnek bizonyult, kiköltöztek belőle a reformátusok az onnan egy kőhajításnyira lévő új templomba. Negyedszázadon át üresen állt, mígnem a településen egyre gyarapodó izraelita hitközség 1855-ben megvásárolta azzal a céllal, hogy zsinagógává alakítsa.