Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
LÉPETT AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK

Marad az óvatosság

Az eurózóna gazdaságának élénkítését szolgáló kötvényvásárlási program havi összegét októbertől a jelenlegi felére, 15 millrd euróra csökkenti az Európai Központi Bank (EKB), majd decemberben véget vet a monetáris lazítás ezen módjának. Az EKB a világ meghatározó négy jegybankja közül utolsóként, az iránymutató amerikai Fedet több mint hat évvel követve, 2015-ben vágott bele a vásárlásba, attól tartva, hogy a közös valutát használó EU-tagországokban deflács spirál alakul ki. Ehhez Mario Draghi jegybankelnöknek meg kellett törnie az államkötvények vásárlására vonatkozó tabut, aminek megtartásáért főleg a németek kardoskodtak. Az EKB mérlegfőösszege az eltelt időben a duplájára, 4600 millrd euróra nőtt, ami az eurózóna GDP-jének a 43 százaléka. A Fed 2014 októberében zárta le az eszközvásárlási programját, amivel a mérlegfőösszege 4500 millrd dollárra, az amerikai GDP 22 százalékára hízott. Az USA jegybankja már a monetáris szigorításnál tart, a múlt héten újabb 0,25 százalékponttal, 1,75 és 2 százalék közé emelte az irányadó rövid lejáratú kamatot. Az EKB viszont óvatosságból zérón hagyta az irányadó kamatlábat, és a bankok által nála elhelyezett betét után továbbra is -0,4 százalék a kamat, vagyis a pénzintézeteknek kell fizetnk. Az EKB az eurózóna idei növekedési ütemét 2,4-ről 2,1 százalékra mérsékelte, a várt infláct pedig 1,7 százalékra emelte, ami már közelít a célként megfogalmazott, a gazdaság egészséges működéséhez szükségesnek tartott 2 százalékhoz.