Uniós intő

Alaposan megosztotta az Európai Néppártnak az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) ülő képviselőit a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentés. Nyolc néppárti képviselő ugyanis támogatta a magyar kormány jogállamiságot szűkítő lépéseit elítélő jelentés elfogadását, míg kilencen – köztük a hat magyar – ellenezték. A jelentés megállapította, hogy Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a jelentés előterjesztője, Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő Soros György embere, s a jelentést is Soros-jelentésnek minősítette. A kormányfő szerint nyomást akarnak gyakorolni Magyarországra, hogy változtassa meg az álláspontját a bevándorlás kérdésében, „de miután a magyar választók ezt a kérdést eldöntötték, ezért erről nincs mit beszélni”. A jelentés szeptemberben kerülhet az EP elé, ahol valószínű a lengyelek vétója.