Ideológiavezérelt kritikák
Június közepén egyidejűleg közölt vádiratot a Magyar Tudományos Akadémia ellen két lap is. A Demokrata szerint „rendet kell vágni” az Akadémián, amelynek fő bűne, hogy balliberális fészek, amely még mindig nem zárta ki sorai közül Lukács Györgyöt. A Figyelő mélyebbre ás: a kutatók érdeklődésének torzulását igyekszik kimutatni, azt állítva, hogy a témákban túl nagy a migrációs és a genderkérdések súlya. Vádjait a képzeleten túl az MTA hivatalos publikációs jegyzéke alapján a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkájának tanulmányozására alapozta. E tanulmányozás alapján jutott arra az eredményre, hogy az MTA közpénzekből „nem a valós társadalompolitikai folyamatokat” követi, nem vizsgálódik és nem publikál olyan sorskérdésekben, mint a demográfiai krízis, és nem tesz javaslatokat a gyermekvállalás elősegítésére. „Ehhez képest azonban leginkább a liberális világszemlélet narratívája alapján, a szexuális kisebbségek társadalmi helyzete, a gendertudomány és a befogadás foglalkoztatja a kutatókat.”