Geréb Ágnes szabadon

Nem kell letöltenie a 2012-ben jogerősen kiszabott kétéves szabadságvesztés-büntetését Geréb Ágnesnek. A köztársasági elnök kegyelme tizennégy éve húzódó persorozat végére tett pontot úgy, hogy más jogkövetkezmények alól – ilyen a foglalkozástól való eltiltás és a büntetett előélet – nem mentesítette a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért felelősségre vont szülész-nőgyógyász orvost. Geréb Ágnes több mint húsz évig harcolt az otthon szülés legalizálásáért úgy, hogy működési engedély nélkül vezetett kórházon kívüli szüléseket. Bár emiatt többször is eltiltották hivatása gyakorlásától, nem adta fel a tevékenységét, ami közben két végzetes kimenetelű szakmai hibát követett el: 2003-ban és 2007-ben egy-egy újszülött meghalt az ő hibájából. Ugyancsak hosszú, majd’ két évtizedes szakmai vajúdás után 2011-ben született kormányrendelet az otthon szülés legalizálásáról, annak szakmai követelményeiről. E szerint csak szövődménymentes terhesség esetén választható intézményen kívüli szülés, minden előre látható kockázati tényező kizáró ok – ilyen egyebek mellett az ikerterhesség vagy a szülő nő 40 év feletti kora.