Világ | 7 nap
Világ 7 nap
DÁNIA BEKEMÉNYÍT

Kötelező értékoktatás

Keményen szabályozza Dánia az országban lévő 25, többségében muszlimok lakta szegénynegyedben élők mindennapjait. A most elfogadott új törvény értelmében az ott élő gyermekeknek egyéves koruk után hetente legalább 25 órát a családjuktól távol kell töltenk, hogy dánul tanuljanak, és megismerjék a dán értékeket és hagyományokat. A jogszabály be nem tartása esetén a hatóságok lllítják az állami segélyek kifizetését. Az indoklás szerint a gettóknak nevezett negyedekben élő családok többsége nem hajlandó önként beilleszkedni a társadalomba, ezért rá kell őket kényszeríteni. Az utóbbi hónapokban a dán politikusok egyre keményebben beszélnek a bevándorlók lakta enklávékról. Lars Lökke Rasmussen miniszterelnök például azt mondta, hogy a gettók miatt terjed az erőszak, s megosztottá válik a társadalom. A szegénynegyedekben lakók mindennapjait szabályozó törvénycsomag 22 elemből áll, ennek most egy részét fogadták el, a többit várhatóan ősszel szavazzák meg. Voltak elutasított javaslatok is, az egyik szerint az ott élő fiatalkorúak este nyolc óra után nem léphettek volna ki az utcára, amit a lábukra szerelt jeladóval ellenőriztek volna. Egy másik ötlet értelmében a gettólakókat súlyosabb büntetéssel sújthatnák, mint az ugyanolyan bűncselekményeket elkövető egyéb dán állampolgárokat.