Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
ÖNVEZETÉSI ALAPISMERETEK

Autodidakták

Egy kamera, egy számítógép, egy oktató és fél óra. A Wayve nevű vállalat szakembereinek állítása szerint mindössze ennyire volt szükségük ahhoz, hogy megtanítsák az önvezetéshez szükséges alapismereteket, azaz az út biztonságos követését egy autónak. Az elsőre kissé meghökkentő állítás hihetőségét erősíti, hogy a Wayve név mögött a Cambridge-i Egyetem műszaki tanszékcsoportjának elismert mérnökei állnak, akik korábban egyebek mellett a Facebook, a Goldman Sachs, a Microsoft, a NASA és a Ubisoft megfelelő – főleg mesterséges intelligencval foglalkozó – részlegeinél szereztek tapasztalatot. Az általuk fejlesztett neurális hálón túl a technológia online kapcsolatot és előre megadott térképeket sem igényel. Csak egy hús-vér oktatót, aki a trenírozás bő negyedórája során korrigálja a magát bizonytalanul kormányzó autó mozdulatait. A jármű rendszere a visszajelzésekből tanul, így válik egyre okosabbá a gépi agy. A megerősítéses tanuláson (reinforcement learning) alapuló módszeren ugyan még bőven van mit fejleszteni, de a mérnökök reményei szerint technológjuk nagyban hozzájárulhat az önvezető autók elterjedéséhez.