Imre Zoltán: A velencei kalmár a Nemzeti Színházban
„Egyszerű és emberi volt” 1940 elején a Nemzeti Színház színpadán a legtalányosabb Shakespeare-hős, Shylock. Mivel Major Tamás alakításából hiányzott a démonizált ördögi figura, az előadás úgy is értelmezhető volt, mint a kor „domináns ideológiájával”, az antiszemitizmussal való szembemenetelés. Az emberhúsra utazó címszereplő „jogos megbüntetése” többé-kevésbé „nyílt zsidózásként is” felfogható volt – összegzi a darab ellentmondásos fogadtatását Imre Zoltán a pécsi folyóirat tematikus számában. A színháztörténész remekbe szabott tanulmányából (készülő könyvének egy izgalmas fejezetéből) tudható, hogy az előadást – mintha a színidirektort, Németh Antalt „óvatosan figyelmeztették volna” – négy este után levették a műsorról. Ennél meghökkentőbb, hogy ezután 46 évig Magyarországon senki nem állította (állíthatta) színpadra A velencei kalmárt. Noha voltak próbálkozások, a Kádár-rendszer kulturális korifeusai „nem láttak garanciát” arra, hogy a szóban forgó darabból ne antiszemita előadás kerekedjék. A rendszernek kellett némileg megroggyannia ahhoz, hogy Sík Ferenc 1986-ban a Nemzetiben megrendezhesse. Hiába ígért a színlapszüzsé „Disney-szerű mesét”, a mű már bemutatása előtt nagy vihart kavart, a címszerepre készülő Gábor Miklóst például névtelen levelekkel bombázták. Volt, aki az antiszemitizmusát előlegezte meg, mások attól óvták, nehogy megnyerőnek merje ábrázolni Shylockot. A bemutató ürügyén látszólag csak arról szólt a disputa, vajon lehet-e antiszemita drámaként értelmezni A velencei kalmárt, valójában az addig felszín alá szorított, kibeszéletlen „zsidókérdés” került – jócskán megkésve – terítékre.
