Világpolitikai hacker
Fókuszban

Világpolitikaihacker

„Kapcsolataink sohasem voltak rosszabbak, mint most. Viszont minden megváltozott négy órával ezelőtt” – mondta a négyszemközti, azaz csupán a tolmácsok bevonásával folytatott tanácskozás után Donald Trump amerikai elnök, aki szerint közvetlen, nyitott és nagyon hatékony volt a beszélgetése Vlagyimir Putyinnal. Hasonlóan vélekedett az orosz államfő is, aki szerint mindenki elégedett lehet a csúcstalálkozó eredményeivel. A leglelkesebb azonban Szergej Lavrov külügyminiszter volt. „Fantasztikus, a szupernél is jobb volt a megbeszélés” – mondta. A sajtótájékoztatón nem hangzott el sok konkrétum – talán annyi, hogy együttműködnek a nemzetközi terrorizmus elleni harcban, s meg akarják előzni, hogy nuklris fegyverek kerüljenek a világűrbe –, ahogy az sem derült ki, mrt ragaszkodott Trump ahhoz, hogy négyszemközt tárgyalhasson Putyinnal. A Kreml ura tagadta, hogy Moszkva beavatkozott volna bármely más ország voksolásába, de elárulta, valóban Trumpnak szurkolt az elnökválasztáson, mert a republikánus jelölt „normalizálni akarta az USA és Oroszország kapcsolatát”.