Hátradőlhetnek

A kerekesszék nélkülözhetetlen segítség a mozgássérülteknek, de arra máig nem sikerült megoldást találniuk a mérnököknek, hogy természetesebbé tegyék a vele való manőverezést. Hiszen a kanyarodáshoz a benne ülő legalább egyik, de nagyobbrészt mindkét kezére szükség van. Így szinte lehetetlen feladatnak tűnik, hogy az ember valamilyen csomagot vagy akár csak egy mobilt tartson a kezében, és úgy próbáljon fordulni. Egy svájci tervező, úgy tűnik, megtalálta a megoldást. Ötlete már formát is öntött. A The Reagiro nevű találmányt a használója balra vagy jobbra dőlve képes irányítani, anélkül hogy a kerekeket kézzel mozgatnia kellene hozzá. A hosszú fejlesztés eredményeként megszületett szék trükkje egyrészt a háttámlában rejlik: ez kormány is egyben, amelyet a használó nekidőlve tud a kívánt irányba mozdítani. Másrészt a szék első részén is elhelyeztek két kisebb kereket, amelyek a fordulást segítik. Így különösebb erőkifejtés nélkül lehet fordulásra bírni az eszközt. A szék még bőven fejlesztés alatt áll. Orvosok még nem próbálták, de civilek folyamatosan tesztelik, néhányan pedig már használják is, hogy kitapasztalják a gyenge pontokat, javítani tudják az esetleges hibákat.