Krónikus állapotban
Gazdaság

Krónikusállapotban

Van az a fizetés és pozíc, amellyel együtt kell járnia a kincstári optimizmusnak. „A jövő évi költségvetésben 647 millrd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott büdzsében” – talált megfelelő összehasonlítási alapot Nagy Anikó, az egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Időknek adott interjújában. Csakhogy a hazai össztermékhez viszonyítva ez még mindig nem éri el „a baloldal” támogatási arányát, és az elmúlt években történt kivonást sem pótolta. A képet tovább árnyalja, hogy 2010-ben, a válság időszakában folyt be a legkevesebb járulék – 678 millrd forint – az egészségügyi kasszába. Ezzel szemben a jövő évi tervek 1630 millrd forintos bevétellel számolnak. A költségvetés akkor 617 millrddal toldotta meg az Egészségbiztosítási Alap büdzséjét, jövőre 457 millrddal fogja. Papírforma szerint ez fedezné a járulékot nem fizető nyugdíjasok és a kiskorúak nagyjából négymills táborának egészségügyi ellátását. Márpedig ők aligha vannak sokkal kevesebben, mint nyolc éve, és a gyógyítási költségek sem csökkentek azóta. Vagyis az állam továbbra is inkább mérsékli részesedését az ágazat finanszírozásából, mintsem növelné.