Twitter-háború

Háborúval fenyegette meg egymást Donald Trump amerikai és Hasszán Rohani iráni elnök a Twitter üzenetmegosztó közösségi oldalon. Trump „végzetes, a történelemben kevesek által elszenvedett következményekre” figyelmeztette Iránt. Az üzenet valószínűleg arra volt válasz, hogy Rohani közölte: a Teheránnal szembeni ellenséges politika totális háborúhoz vezethet. A szópárbajba bekapcsolódott Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter is, aki a történelemre emlékeztetett, utalva arra, hogy a perzsák évezredek óta léteznek, pedig számos birodalom összeomlását látták, köztük a sajátjukét is. Az USA egyre komolyabb nyomást gyakorol Iránra, mióta Trump májusban felmondta az atomalkut. Az újabb amerikai szankciók várhatóan bénító hatással lesznek az iráni gazdaságra. Már a katonai konfrontációtól való félelmek hatására is rekordszintre gyengült az iráni riál a dollárral szemben. Washington célja, hogy engedményeket csikarjon ki Irántól az atomprogramja ügyében, de a nyomásgyakorlás rövid távon inkább a Nyugat-ellenes keményvonalas tábort erősíti. Bár Rohani nem zárta ki a béke lehetőségét Teherán és Washington között, Ali Khamenei legfőbb vallási vezető elutasította a tárgyalást az USA-val. A keményvonalasok attól félnek, elvesztik a hatalmat, ha megszűnik Irán politikai és gazdasági elszigeteltsége.