Hovavezet?
Alaptörvénybe iktatta a jeruzsálemi parlament, hogy Izrael zsidó nemzetállam. Kérdés, lesz-e gyakorlati következménye a palesztinok szerint apartheid-jogszabálynak.

Megosztott sorok

Orbán-látogatásNetanjahunál
Az izraeli kormány szoros szövetségeseként jelent meg a múlt héten Izraelben Orbán Viktor kormányfő, amit a miniszterelnöki házaspárok közös vacsorája koronázott meg. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő tavalyi látogatása után a találkozó célja izraeli részről továbbra is az volt, hogy oldják azt az elutasítást, amely Izraelt az Európai Unió részéről övezi. „Együtt harcolunk a modern antiszemitizmus ellen” – volt a találkozó üzenete, és ezen az európai politikai elit erősen Izrael-ellenes politikáját értették. Az európai vezetők például minden izraeli látogatásukkor kötelezően elzarándokolnak Rámalláhba, a Palesztin Hatóság székhelyére is, ám Orbán ezt a programpontot kihagyta.
Az izraeli sajtó az Orbán-látogatás idején szellőztette meg, hogy a magyar miniszterelnök köszönetet mondhatott Netanjahunak, amiért segítette a magyar–amerikai viszony javítását. Erre állítólag Orbán maga kérte az izraeli miniszterelnököt, és az ügyben a Washingtonban hagyományosan befolyásos izraeli nagykövet is eljárt. Netanjahu számára azért is volt fontos Orbán látogatása, mert szeretné őt rábírni a magyar nagykövetség átköltöztetésére Jeruzsálembe vagy legalább erre mutató gesztusra.
Orbán több programjánál feltűnt Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija is, aki elkísérte például a Siratófalhoz vagy az izraeli askenázi főrabbihoz is a miniszterelnököt. Úgy tűnik azonban, Köves támogatása nem elég ahhoz, hogy Schmidt Mária lehessen a Sorsok Háza vezetője. A már elkészült épületet Schmidt töltötte volna meg tartalommal, ám ezt zsidó történészek és szervezetek ellenkezése miatt eddig nem fogadták el. Orbán ellátogatott a Jad Vasem Holokauszt Múzeumba, amelynek szakemberei korábban ellenezték Schmidt terveit. A kormányfőnek történelemleckét is tartottak Horthy Miklós együttműködéséről a nácikkal, majd a múzeum egy izraeli lappal azt is fontosnak tartotta közölni, hogy a magyarországi holokauszttal foglalkozó intézmények és múzeumok vezetőinek csak olyan személyeket szabad választani, akik elkötelezettek a lelkiismeretes történeti kutatások mellett. ¬