Beúszólehetőségek
Keresztülszeli a várost, természeti és kulturális érték, mégis alig hasznosulnak közösségi térként a Duna és a két rakpart nyújtotta páratlan lehetőségek.

Spontán térfoglalás

Folyóügyek
A Duna hasznosíthatóságára számtalan ötlet és kezdeményezés született az utóbbi időben fiatalok részéről. A MOME Építészeti Intézetének három diákja nemrég második lett egy indonéz építészeti fesztiválon Thermal point nevű projektjével. Elképzelésük szerint a Lukács gyógyfürdő egyik kifolyójának geotermikus energiáját használva fűtenének fel egy arra épített melegedőt. Az alapötletet egy gerillaakció adta: a Budapesti Műszaki Egyetemen, az S39 Hybrid Design Manufaktúra szervezésében évek óta BETON kurzusokat és workshopokat tartanak, amelyek keretében a beton kreatív felhasználásával ismertetik meg a hallgatókat. Tavaly a Valyóval együttműködésben készült el Kifolyó projektjük. A Gellért fürdő termálvizes csatornájára építettek jakuzzit, mászófalat, grillezőt, sőt még méretes sakktábla és kutyaitató is helyet kapott a budai alsó rakparton, a Gellért tér alatt. Amíg a Valyo projektjei szélesebb közönséghez szólnak, a termálvízre épített ötleteknél és megvalósult projekteknél kérdés, hogy kiket tudnak megszólítani. A Kifolyó egyelőre nem lett rendszeres találkozóhely, a szabadon látogatható fűtött teret pedig, ha sikerül megvalósítani, valószínűleg rövid időn belül hajléktalanok vennék birtokba.
Részecskék
A folyóhoz való kapcsolódás jó kiindulópont a kulturális programoknál, ezzel a kultúrakedvelők érdeklődését is fel lehet kelteni. A Dunapest összművészeti fesztiválon augusztus 31. és szeptember 2. között a folyó mentén számtalan helyszínen mutatják be a fellépők, mit jelent számukra a Duna. Város és víz témára készültek 2016-ban a Színes Város Budapest Fesztivál tűzfalfestményei, amelyek azóta is láthatók az utcákon. „Jó lenne, ha úgy lehetne közelebb menni a Dunához, hogy ne érezzem azt, bármelyik pillanatban a vízbe zuhanhatok” – vetette fel Nádudvardi Noémi, a Színes Város Budapest Fesztivál kurátora, majd hozzátette: „Kis részeket kellene kialakítani, hogy az emberek szívesen járjanak le a Duna-partra, különben egy markáns és meghatározó eleme tűnik el Budapestnek.”
