Világ Kontúr
Jeremy Hunt: bakizó brit külügyminiszter

AFP / MICHAEL KAPPELER
Rendkívül kínos helyzetbe hozta magát új pozíciójában Jeremy Hunt brit külügyminiszter. Pekingi bemutatkozó látogatásán kínai partnerének, Vang Jinek azt találta mondani, hogy felesége japán. Érzékelve a bakit, rögtön helyesbített, hogy kínai, majd vendéglátójának elmondta, csak büszkélkedni akart azzal, hogy rokoni kapcsolatok fűzik Kínához. Kifejtette: feleségétől, Lucia Guótól három gyermeke született, akik így félig kínaiak, és szoros kapcsolatot ápolnak a ma is Hszien városában élő nagyszülőkkel. Hunt a Japán és Kína között több tekintetben is feszült viszony miatt a különösen kellemetlen elszólást azzal próbálta elütni, hogy a kínai külügyminiszterrel japánul beszéltek, és ez egy pillanatra összezavarta.