MAGYAR VELODROM: gördülékeny beruházás

Megkezdte működését a Magyar Velodrom Nonprofit Kft., melynek elsődleges feladata a budapesti Kőbányára tervezett mobil kerékpároscsarnok körüli tevékenységek lebonyolítása – tudta meg a HVG Szilasi Lászlótól, a kft ügyvezetőjétől. A cég tulajdonosa a Magyar Kerékpáros Szövetség, amely nem szolgáltatói jellegű szervezet, ezért döntött a tagság a létesítményüzemeltető nonprofit vállalat megalapítása mellett – tette hozzá Szilasi, aki korábban a szövetség elnöke is volt. A Magyar Velodrom tevékenységi körei között egyebek mellett testedzési szolgáltatás, sport- és sportegyesületi tevékenység, szabadidős képzés, vendéglátás szerepel még. A Kőbányai Bringaparkba tervezett, sátorfedéssel ellátott, fűthető fapályára azért van szükség, hogy sportolók és hobbibiciklizők addig is tudjanak biztonságos körülmények között kerékpározni, amíg Óbudán vagy Csepelen fel nem épül az olimpiai velodrom. Ennek tervezésére majdnem egymilliárd forintot különített el a kormány. Ezeken kívül két további, kisebb csarnok van tervben, egy Kelet-, egy pedig Nyugat-Magyarországon.