Vélemény
Isten neki, fakereszt!
A dabasi Aldi elé júniusban felállított hatalmas Jézus-szobor állítólagos sikerén felbuzdulva egy eddig ismeretlen civil szervezet, az Áldott Kereszt Egyesület – az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával – hatméteres, világító keresztek felállításába kezdett szerte az országban. Az elsőt, amely a fényével azt hivatott jelezni, „hogy Magyarország keresztény ország, és az is marad”, az Orbán Viktor mellett többször tanúbizonyságot tett püspök, Kiss-Rigó László szombaton már fel is szentelte.