Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
KÜLPOLITIKAI VITÁK

Kijev visszaszólt

Bekérette az ukrán külügyminisztérium Pap László Csabát, a kijevi magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét. Az ukrán külügy Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét tette szóvá, amrt kijelentette, hogy nem rlis Ukrajna EU- és NATO-tagsága. Az ukránok szerint részben éppen Magyarország ellenállása miatt állnak távol a lehetőségtől, hiszen az oktatási törvénynek a kisebbségellenes paragrafusai miatt a magyar külügy blokkol minden ukrán EU-s és NATO-közeledést. A magyar külügy szerint Ukrajna csak magának köszönheti, hogy nem kerül közelebb a nyugati szervezetekhez, a magyar miniszterelnök csak ténymegállapítást tett. Az ukrán külügy a magyar diplomatának egyúttal tiltakozó jegyzéket adott át, amelyben hivatalos magyarázatot követelt azért, hogy Budapesten Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztost neveztek ki Grezsa István személyében. Szerintük a magyar kormány így a saját illetékességi körébe vonta Ukrajna szuverén területének egy részét. Grezsa (képünkön balra) már évek óta betölti ezt a pozíct, igaz, eddigi titulusa szerint csak „koordinálta” Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködését a térség összehangolt fejlesztési feladatainak kormánybiztosaként.