Téves riasztás

Kánikulában különböző módokon igyekszünk csillapítani a testünk és a szoba hőmérsékletét. A legtöbben ilyenkor – klíma hiányában – ventilátor mellett alszanak, de az utóbbi napok híradásai sokakban kétségeket kelthettek a dolog egészségességéről. Len Horovitz New York-i pulmonológus szerint a nemzetközi és hazai sajtót is elárasztó ellenjavallat bizonyos szempontból tévedés. A Live Science által megszólaltatott szakember azt állítja, hogy nem származhat komolyabb probléma abból, ha valaki ventilátort rak az ágya mellé, azzal hűtve magát éjszaka. Szerinte a gond inkább az, ha az eszköz nincs kitisztítva, így bekapcsolt állapotában nemcsak a levegőt keringteti, hanem folyamatosan adagolja a benne lévő szennyeződéseket is. Az állandó légkeringtetés kiszáríthatja a szánkat és az orrüreget (ilyenkor gyorsabban elpárolog onnan a nedvesség), ami kellemetlen lehet, de egészségügyi károsodással nem jár. A pulmonológus azt javasolja, ha működő ventilátor mellett szeretnénk aludni, helyezzük azt kicsit távolabb az ágyunktól, megelőzve ezzel, hogy közvetlenül ránk fújjon. Érdemes valamilyen párologtatóban, légszűrőben is gondolkodni, amely tisztítani tudja a szoba levegőjét, így megakadályozhatjuk, hogy reggelre elduguljon az orrunk, vagy épp emiatt ébredjünk fel éjszaka. Horovitz szerint bár a hűvösebb levegő izomösszehúzódásokat is okozhat az érzékenyebbeknél, a ventilátor használata nem igazán jár ilyen veszéllyel. Ebben a légkondicionálók a problémásabbak, hiszen azok hidegebb levegőt is fújhatnak, de ha megfelelően szabályozzák őket, például 20 fokra állítják be, és kellő távolságra vagyunk tőlük, azok sem okozhatnak különösebb egészségügyi gondot.