Világgazdasági következményekkel járhat, hogy az amerikai szankciók és az elhibázott gazdaságpolitika következményeképpen zuhan a török líra árfolyama. Tayyip Erdogan külső támadást kiált, ám alighanem kénytelen lesz engedményeket tenni.
Tayyip Erdogan egy hétvégi nagygyűlésen. A pénzpiacokat is móresre akarja tanítani
afp / CEM OKSUZ
Ütközésipontok
Fethullah Gülen:Az iszlám mérsékelt ágát, a szúfizmust követő vallási vezető Tayyip Erdogan szövetségese volt, amíg 2013-ban meg nem gyanúsították, hogy támogatói a korrupcióellenes kampányukkal meg akarják buktatni a kormányt. A gülenista sajtó – nem alaptalanul – korrupcióval vádolta meg Erdogan legszűkebb körét, a mozgalom tagjait azóta üldözik. Az ankarai kormány a 2016. júliusi puccskísérlet megszervezésével Gülent vádolja, aki 1999 óta önkéntes száműzetésben él, s az USA Pennsylvania államában lakik. Erdogan többször kérte a kiadatását, de ezt az USA mindannyiszor megtagadta.
Andrew Brunson: Az Észak-Karolinában született, 50 éves evangelizáló protestáns lelkész több mint két évtizede vezet egy gyülekezetet az Égei-tenger partján fekvő kikötővárosban, Izmirben. 2016 októberében vették őrizetbe. Azzal gyanúsítják, hogy muszlimokat térített át keresztény hitre, valamint kapcsolatot tartott a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) és a gülenista mozgalommal. Washington szerint semmi bizonyíték a vádakra, amelyekért Brunson akár 35 évi börtönt is kaphat.
Szíria: Erdogan rosszindulatú lépésnek tekinti, hogy az USA az Iszlám Állam elleni harcában szövetségesének választotta a kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) milíciát, amelyet Ankara terroristának minősít, s azt állítja, nem más, mint a PKK szíriai szárnya. A török államfő szerint Washington az utóbbi években 5 ezer teherautónyi és 2 ezer repülőgépnyi fegyverrel támogatta az YPG-t. A török csapatok és szíriai szövetségeseik idén márciusban űzték ki a milícia tagjait az észak-szíriai Afrínban lévő bázisukról.
Fegyvervásárlások: Washington rossz néven vette, hogy Ankara tavaly szerződést írt alá orosz SZ–400-as (Triumf) légvédelmi rakétarendszer megvásárlásáról. A NATO eszközeivel nem kompatibilis négy üteg 2,5 milliárd dollárba kerül, a vételár 55 százalékára Moszkva hitelt nyújt, és a szállítások 2020-ban kezdődnek. Válaszlépésként a washingtoni képviselőház és szenátus idén júliusban a katonai költségvetés tervezetében megtiltotta, hogy a kétoldalú viszony állásának felülvizsgálata nélkül Törökország vehessen a lopakodó technológiával felszerelt F–35-ös, ötödik generációs amerikai összhaderőnemi vadászgépből. Ankara akár százat is vásárolna.
Halkbank: Ankara szeretné, ha a washingtoni pénzügyminisztérium nem büntetné agyon az Irán elleni amerikai szankciók kijátszásával vádolt Halkbank török pénzintézetet. Azt is kérik, hogy az USA-ban személyesen is felelősségre vont török bankár, Mehmet Atilla hazai börtönben tölthesse le 32 hónapos büntetésének a hátralévő részét.