Szellem | plusz
Szellem plusz
KÖNYV + SZEMÉLYileg HITELESítve

Köves József: Bambi, közért, kupleráj

A magát előszeretettel kismesterként aposztrofáló író két dolgot bizonyosan nagyon tud: emlékezni és élvezetesen emlékeztetni. S ha olvasói között olyanok is akadnak, akiknek már végképp nincs személyes élményük a szocializmusnak nevezett évtizedekről, azok is zsigerileg élhetik át mindazt, amit Köves József olykor-olykor nosztalgikus felhanggal, a személyesség hitelével mesél el. De ne essék félrrtés: a nosztalgia nem a politikai rendszernek, hanem a szerző egykori ifjonti voltának szól. A kötet – mely alcíme szerint „szubjektív szótár” – felfogható kultúrhistórba és társadalmi szociográfba oltott memrként, merthogy az ismerősen hangzó vagy már régen elfelejtett „szócikkek” ezekhez hívószavak. A címben is szereplő, kort szimbolizáló Bambiról – a Coca-Cola magyar elődjéről – fogalmat alkotni persze csak az tud, aki legalább egyszer belekortyolt a csatosüvegbe töltött, állítólag narancsízű, ám inkább a kátrány „illatára” emlékeztető „üdítőbe”. Köves nem is nagyon próbálkozik ezzel, helyette „a strandon is kapható” slágersorba kapaszkodva „emlékeztet” a Dagályban két forintért az egész testet kifényező olajosemberre, meg arra, hogy fecskére (vagyis oldalt megkötős, elöl csíkos fürdőnacira) vetkezetten a – mondjuk már – féldiktatúrában is tűnhetett boldognak és végtelennek az élet. Amelyben még kárörvendeni is lehetett, ha például a hentesbolt kirakatában a Rákosi Mátyásról – a 60. születésnapja tiszteletére – faragott zsírszobor az idő melegedtével hirtelen olvadni kezdett, és ahol egy sürgönyt (ez volt a távirat másik hivatalos neve) a postás az éjszaka kellős közepén is, ha kellett, kétszer is csöngetve, kézbesített.

K. U. K. kiadó