Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
TÁMOGATÁSÁTCSOPORTOSÍTÁS

Háziorvosi felesleg

Túltervezte a költségvetés a háziorvosoknak szánt pénz nagyságát. Míg tavaly 123 millrd forint jutott az alapellátási praxisok és ügyeletek működtetésére, a finanszírozást az idei évre 138 millrdra emelték. Már az első negyedéves adatok 2 millrd forintos felesleget mutattak – ennyivel kevesebb járandóságot kellett a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek kifizetnie a háziorvosoknak. A most elkészült kormányrendelet-tervezet 2,5 millrdot venne ki ebből a kasszából, amit fele-fele arányban osztana szét a gyermekgyógyászat és a betegszállítás között. A 14 éven aluli gyermekek szakrendelői, illetve kórházi ellátásának egészségbiztosítási finanszírozása 10 százalékkal növekedne, míg a betegszállítás erre az évre 6,8 millrd forintosra tervezett támogatási büdzséjét 8 millrdra növelné a kormányrendelet. A magánvállalkozások által működtetett betegszállításra fordított összeg 2012-ben 6,2 millrd forint volt, így sok éve a mostani lesz az első számottevő emelés.