Kasszasikerre készül
Gazdaság Őrült vállalkozás

Kasszasikerre készül

A világ 200 mill kisvállalkozásának Amazonja vagy Apple-je szeretne lenni az Enfore, és a nem mindennapi német startup esélyei nem is rosszak. Már csak a cégalapító és többségi tulajdonos személye miatt sem. Marco Börries állandó jelzői közé tartozik, hogy ő „a német Bill Gates”. Első vállalkozása sikertermékének neve a régi számítógépezők fülében ismerősen csenghet: ez volt a Star Office, amely a maga idejében a Microsoft irodacsomagjának komoly konkurense volt, és amely gazdaggá tette Börriest. Az amerikai Sun Microsystems 70 mill dollárért vásárolta meg a szoftvert. Ez már csak azért is szép, mert a legendárium szerint Börries – 16 évesen otthagyva a kisvárosi gimnáziumot – a konfirmácjára kapott kétezer márkából alapította a Star Division nevű vállalkozást. Börries következő cégét 60 mill dollárért vette meg az akkor még nagy Yahoo. Egy sikertelen harmadik vállalkozás után az Enfore a negyedik. Börries időközben ötvenéves lett, 65 munkatársa közül is sokaknak őszül a haja, és a világrengetőnek szánt termék kidolgozására eddig nyolc évet fordítottak, sokáig teljes titokban. A hosszú előkészület ellenére a tulajdonos sikeres múltja lehetővé tette a finanszírozást: a cégben benne van az alapító vagyonának jelentős része, ráadásul készséggel jelentkeztek kisebbségi partnerek a techvilág nagyjai közül.