Krónikusállapot
Lehet a Honvédkórház sürgősségi osztályának éléről távozó Zacher Gábort szeretni vagy utálni, a kialakult válsághelyzet nem róla szól. A rendszergondok statáriális intézkedésekhez vezethetnek az egészségügyben.

Beteg az ápolás

Orvosiesetek
Néhány, a közelmúltban sajtóhírré lett hideglelős történet
¬ 2016. december: Többnapos holttestet találtak a dél-pesti Jahn Ferenc Kórházban. A koraszülöttrészleg melletti látogatói mosdó az épület 9. emeletén, a kórház nyilvános részén található. A belülről bezárt vécéhelyiségben a holttestre a takarító bukkant rá.
¬ 2017. július: Nem működik a CT az ajkai Magyar Imre Kórházban, a betegeknek ezért Veszprémbe kell utazniuk, ha vizsgálatra szorulnak – adta hírül az RTL Klub. A tévéstáb hivatalosan nem forgathatott a kórházban, a telefonnal rögzített felvételeken azonban látszik, hogy a földszinti CT-részleg teljesen kihalt.
¬ 2017. augusztus: Patkányok miatt beszakadt a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriájának egyik álmennyezete, az egyik állat ráesett egy ápolóra. A kórházfenntartónál közölték, hogy a mennyezet nem szakadt le, csak egy állatot láttak, de az irtást elrendelték. Több kórházi dolgozó is azt mondta, nemcsak patkányok vannak, hanem egér, tetű és más rovarok is.
¬ 2017. szeptember: Nincs fűtés, fáznak a betegek, kabátban dolgoznak az ápolók a budapesti Szent János Kórházban, mert a kazán meghibásodott – számolt be az RTL Klub Híradója. A stáb rejtett kamerával forgatott az intézményben, ahol mindenütt hideg radiátorokat, kihűlt kórtermeket talált, és megtudta, hogy még a műtőkben sincs fűtés.
¬ 2018. március: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház egy év alatt kétszeri főigazgató-cseréjével sem oldódott meg a gyógyintézet és a Medcenter Kft. vitája. A magáncéggel még 2006-ban kötött szerződést a kórház akkori fenntartója az onkológiai ellátás átadásáról. Azzal, hogy a hitelező bank zálogcédulát ragasztott a Medcenter sugárterápiás gépeire – köztük olyanra is, amelyet uniós és állami támogatásból szerzett be a kft –, nyilvánvalóvá vált: súlyos gond van a rákbetegeknek nyújtott szolgáltatással.
¬ 2018. április: Akkora a nővérhiány a győri Petz Aladár Kórházban, hogy azokban a szárnyakban, ahol megvan a szükséges ápolói létszám, a biztonságos ellátás érdekében kénytelenek összezsúfolni a betegeket – írta a Kisalföld.hu. A betegeket átköltöztették. A portál szerint az érsebészeten a négyágyas kórtermeket visszaállították hatágyasokká, a neurológián pedig háromágyasok lettek a kétágyasokból.
¬ 2018. július: Hiába nyert pert a Társaság a Szabadságjogokért az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen, hogy kötelező lenne kiadni a kórházi fertőzések adatait, a tárca tovább titkolózik, és a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérte a Kúriától.
