Szeniorok: háromszor több a 90 fölötti
minden 165. személy már túl van a kilencedik X-enMagyarország nem az a hely, ahol matuzsálemi kort szoktak megélni a (korábbi) miniszterelnökök. Boross Péter az első olyan exkormányfő az eddigi 56 miniszterelnök közül, akinek sikerült belépnie nemrég a tizedik X-be, igaz, ehhez előbb túl kellett esnie azon, hogy a jelenlegi utód énekszóval köszönti őt a 90. születésnapján. Boross közvetlen elődje, a rendszerváltást követő kabinetet vezető Antall József hivatalba lépésekor különben maga emlékeztetett arra a Parlamentben, hogy a magyar kormányfők közül sokan kényszerültek idő előtt távozni az élők sorából politikai leszámolások miatt, illetve köztörvényes bűncselekmények vádlottjaként vagy feloldhatatlan morális konfliktusok áldozataként. Továbbá – mint éppen ő maga – végzetes betegség elszenvedőjeként.