Nemes színek

Az már régóta ismert, hogy a kisgyerekek előnyben részesítik a nemi hovatartozásuknak megfelelő színű játékokat és tárgyakat: a fiúknak jobban tetszenek a kék színű játékok, a lányok inkább a rózsaszínűeket preferálják. Ha egy kislánynak azt mondják, hogy a sárga lányos szín, akkor elsősorban ilyen színű játékokat választ, s hasonló a helyzet a fiúkkal és a zöld színnel. Azoknak a gyerekeknek viszont, akik nem tudnak a színek és a nemek ilyesfajta összekapcsolásáról, mindegy, hogy milyen színű játékkal játszanak – számoltak be eredményeikről a Hongkongi Egyetem szakemberei a Sex Roles című folyóiratban. Az is kiderült, hogy a nemek szerinti színkódolás még a játékokban elért teljesítményre is hatással lehet. A kutatók 126, öt–hét éves kor közötti kínai kisgyereket vontak be a kísérletekbe. Az egyik vizsgálatban például mértani idomokat formázó puzzle-darabokat festettek ki a nemeknek megfelelő színekre, és úgy találták, hogy a fiúk ügyesebbek és gyorsabbak voltak, ha a „fiús színű” puzzle-lal játszhattak. Wang Ivy Wong kutatásvezető szerint eredményeik adalékul szolgálhatnak annak vizsgálatához, hogyan befolyásolják a gyerekeket a nemekkel kapcsolatos korai információk, emellett azt is sugallják, hogy újra kellene gondolni, szükség van-e egyáltalán a színek nemek szerinti osztályozására.