Azöregtölgylátogatása

A kultúrharc futtatott poéta-főtisztje nemrég faramuci elismerésben részesítette egykori mesterét, Faludy Györgyöt. Halála után tizenkét évvel ő lett az idén elhunyt Kányádi Sándorral együtt a „két legnépszerűbb költőfejedelem” – akik ráadásul „nemzeti érzelműek is voltak”. „Ez – folytatta eszmefuttatását a kreatív gondolkodásánál csak a kapcsolati tőkéjére büszkébb Orbán János Dénes – Kányádi esetében nyilvánvaló, Faludy esetében meghökkentően hallszik.” A választékos keresettséggel fogalmazó férfiú, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. több tízmilliókkal kitömött íróakadémiájának szakmai vezetője a félreértések elkerülése érdekében rögvest el is magyarázta, hogy a magyarság Faludynak „a származása, ateizmusa és politikai meggyőződése ellenére” volt fontos.

Erre a manapság már fel sem vett szalonzsidózásra reagált meglehetős ingerültséggel („észveszejtő”, „ocsmány”, „antiszemita gyűlölködés”) a beszántott Magyar Nemzet pótlékaként indított Magyar Hang című hetilapban Faludy Alexander. „A költő egyetlen fiúunokája, anglikán pap” az élete jelentős részében emigrációban tevékenykedő magyar világpolgárnak, nagyapjának felfogását tolmácsolta: „Bármennyire is szerette Magyarországot, nem volt »nemzeti«. Az anyanyelve specifikusságai és az európai kultúra univerzalitásai közti gyümölcsöző feszültségben élt.” Válaszcikkét az unoka ezzel a riposzttal zárta: „A mai Magyarországon a rejtély nem az, hogy egy zsidó származású ember hogyan lehet nagy magyar író. Hanem inkább az, hogy hogyan állíthatja valaki magáról egyszerre azt, hogy szavahihető közéleti gondolkodó és hogy a Fidesz-rezsim funkcionáriusa.”