Násztáncok

AZ MSZMP Politikai Bizottsága 1961-ben részletes elemzést kért a demográfiai helyzet alakulásáról, mivel – mint az előterjesztő Gáspár Sándor fogalmazott – „riasztó hírek érkeztek” ezzel kapcsolatban a szakmától. Az MSZMP KB államgazdasági osztálya által – a KSH-anyagokra épített – előterjesztést 1962. június 12-én tárgyalta meg a Politikai Bizottság (PB). A szöveg elmagyarázta a politikai döntéshozóknak a teljes termékenységi arányszám fogalmát, és azt, hogy miért fontos mutató ez a hosszú távú trendek elemzéséhez. Kádár János – aki jegyzőkönyvek tanúsága szerint következetesen „aborduszként” emlegette a terhességmegszakítást – egyetértésre jutott a PB-vel abban, hogy a termékenység emelése fontos, de óvatosságra van szükség. Az abortusz szigorításával például nem lehet tartós eredményt elérni, és ez politikailag is káros lenne. A nemzetközi összehasonlításban bemutatott magyarországi termékenység alacsony szintjének okát egyébként az előterjesztés abban látta, hogy a mezőgazdaság „szocialista” átszervezése nyomán megváltozott a foglalkozási szerkezet, a nők egyre nagyobb arányban állnak munkába, a tanulmányi idő meghosszabbodott, és hatással volt a gyerekvállalásra a városiasodás is. A PB a bölcsődei hálózat fejlesztését, a családi pótlék emelését és az anyák számára „hároméves fizetési szabadság” lehetőségét is számba vette, amiből bő hat évvel később megszületett a gyermekgondozási segély (gyes) intézménye. Volt egy javaslat a házasulandóknak nyújtandó családalapítási kölcsönről is, de ezt elvetették.

A gyest a 3/1967. (I. 29.) számú kormányrendelet vezette be, és még abban az évben hatályba lépett. A fix összegű juttatás a gyermek két és fél éves koráig járt. Az, hogy a munkavállaló anyák ennyi időre otthon maradhassanak a gyermekükkel, korábban elképzelhetetlen volt, erre csak a szülési szabadság ideje alatt (1962-től 20 hétig) volt lehetőségük, ennek lejárta után a munkavállaló nők bölcsődébe adták vagy például nagyszülőkre, szomszédokra hagyták a gyermeküket.

A gyes bevezetésének azonban nem csak demográfiai okai voltak. Az 1950-es években született nagy létszámú generáció tagjainak munkapiacra lépésével munkaerő-túlkínálat alakult ki, és politikailag is jó megoldásnak ígérkezett a munkanélküliség megelőzésére a nők egy részének kivonása a munkapiacról. Erre emlékeztetett Kádár János is, amikor 1981 februárjában ismét a PB elé került a népesedéspolitika ügye. Az MSZMP KB osztályvezetője, Kornidesz Mihály által írt előterjesztés megállapította ugyanis, hogy vészesen szűkül a szülőképes korosztály, és a családok nem valósítják meg az általuk eltervezett gyerekvállalást. Kádár a vitában felvetette, hogy bár az abortusz visszaszorult, a fogamzásgátló tabletták rendkívüli elterjedése is oka a csökkenő gyerekszámnak. Felvetette, hogy túl sok az egykézős család, és meg kellene vizsgálni a második gyerek megszületésének anyagi ösztönzését, „hiszen abból lehet három is”. Diagnózisa összességében úgy szólt, hogy nem csak anyagi okai vannak az alacsony gyerekszámnak. Rossz a közfelfogás, romlott a közerkölcs, a családi rangsorban a tartós fogyasztási cikkek előbbre valók, mint a gyermek – állapította meg az állampárt teljhatalmú vezetője.