Izlandi ökoharcos

Disztingvált, ötven körüli hölgy, kezében íjjal: egy felsővezetékre céloz. Közben a háttérben Izland gyönyörű, zuzmós lankáin egy háromtagú zenekar játszik ráérősen. Ezek csak az első képkockák a végig abszurd és szellemes filmből, amely a dráma, az akciófilm és a fekete komédia határán egyensúlyoz. Benedikt Erlingsson első, 2013-as mozifilmjével, a budapesti Titanic Filmfesztivál fődíját elnyert Lovak és emberekkel meghökkentést keltett. A film egyik jelenetében ugyanis az egyik póni úgy hágja meg a másikat, hogy közben egy kissé feszengő kalapos úr ül rajta. Az Izlandi amazon szintén az ember és természet elválaszthatatlanságáról mesél. Halla, a főhősnő kettős életet él: nappal kórusvezető, de hajnalonként nekivág a hegyeknek, és nagyfeszültségű elektromos vezetékeket rongál meg. Ily módon tiltakozik a gyárak és nagyvállalatok ellen, amelyek bekebeleznék Izland érintetlen tájait is. Halla elszánt harcos, akiből a rendőrségi körözés és a helikopteres hajtóvadászat még keményebb ellenállást vált ki, és akinek a lelkében dúló viharokat egy többször visszatérő zenekar jeleníti meg. A rendező, aki elkötelezett környezetvédő, úgy nyilatkozott, hogy szeretett volna ökoharcos, a természetért kiálló, ám szellemes és megnevettető filmet készíteni. Az idei cannes-i filmfesztiválon bemutatott alkotás hozta a formát: a sziklás hegyek közt kommandósruhában szökellő Halla persze komikus látvány, de ahogy időnként a földre veti magát és szippant egy nagyot, szinte a moziteremben is érezni a moha mennyei illatát.