Secondhand (szovjetűdök)
„Nincs alávalóbb és gyötrőbb gondja az embernek, mint az, hogy – ha szabad maradt – minél előbb keressen valakit, aki előtt meghajolhat.” Az előadás e végszavát A nagy inkvizítor legendájából idézi az orosz akcentussal beszélő narrátor. Akárha Szvetlana Alekszijevics figyelmeztetne, aki „a szó erejével száll szembe a posztszovjet diktatúrákkal”. Az irodalmi Nobel-díjas fehérorosz író 40 éve egyetlen magnóval vágott neki, hogy a második világháborút átélt nők és gyerekek emlékeit gyűjtse össze. Később az afganisztáni háború, a csernobili katasztrófa és a Szovjetunió felbomlása mögött rejlő emberi tragédiákat mutatta be. Hangokból szőtt művei most megszólalnak a díszletként és kellékül is szolgáló használtruha-halmokkal teleszórt színpadon. A kollázstechnikával szerkesztett előadást Bagossy László és Kovács D. Dániel mellett színművészetis hallgatók rendezték. A színes kavalkád hol ünnepi hangulatot áraszt, orosz dallamokkal, tangóharmonika kíséretével, hol apa-fiú jelenetekkel kavar fel. Az egyikük attól lenne boldog, ha fia hősként égne szénné egy harci repülőben, a másik azzal küldi halálba a gyerekét, hogy neki ajándékozza a csernobili mentéskor védőruha helyett viselt sapkáját. Ellenpontként máris ott egy kijevi vicc: „Hol volt a legkisebb a sugárzás mértéke a csernobili robbanás után? A Pravdában.” Az érzelmi hullámvasút legfélelmetesebb mélységeibe a társulat nagy „öregjeinek” drámai monológjai rántanak. Végezetül sejthetővé válik, hogy a levitézlett korok miként és miért élnek tovább az utódállamokban.
